2009 február 17. | Szerző: mérleg, bizonytalanság |

“A férfilélek túl egyoldalú ahhoz, hogy jó legyen.

Ha valakire mosolyog, másra vicsorog.

Valakinek mindig a hátát mutatja.

Sajnos Máriából kultusz lett, sőt a maszkulin-reformáció után még az sem igazán, pedig nem imádatra lett volna szükség, hanem arra, hogy a női jóság és a mindent átölelő életszeretet a világ irányításában a részét kivegye.

A nőket nem “imádni” kellett volna hangzatos szavakkal s könnybe lábadt szemmel, hanem át kellett volna adni nekik a teljes hatalmat.

Ez nem történt meg.

A “hülye férfi” nem engedte át a hatalmát.

A földi és az égi egysége, vagyis a Teljesség ottmaradt a háttérben működő, némán szolgáló nőkben, akik évezredeken át mást sem tettek, minthogy gyermekeiket a férfiak véres háborúiban a fogaik között mentették.

…

A férfinak nem fontos az élet, mert nem ő szüli.

A nőnek fontos. Ő tudja egyedül – ha tudja! -, hogy az égi és a földi egy. A kaki és az angyal, a pisi és a szentség, a halál és a halhatatlanság egy.

…

A sorsával küzdő ember maga sem érti, miért megy neki nehezen az élet, de ha ezt az anyja sem érti, ráadásul aggodalmaskodik miatta, s állandóan megpróbálja őt vakon terelni – mert vakok vagyunk mindaddig, amíg nem értünk valamit -, akkor ellöki magától a segítő kezet, bezárul, föllázad, s a kettejük közötti feszültséget az anyai szeretet nem tudja megszüntetni.

Menekülni fog előle a gyereke.

Én most arról az anyai szeretetről beszélek, amelyik félvak.

Amelyik arra sóvárog, hogy a gyereke legyen gazdag, szerencsés, hírneves, hosszú életű, csináljon karriert, járjon nagy autókban, lakjon hatalmas házban, éljen boldog házasságban, ússzon meg minden bajt, és élete végéig legyen teljesen gondtalan.

Azért félvak az ilyen szeretet, mert csak lefelé lát, a földre.

Ha kinyílik a másik szeme, látni fogja az eget is, és akkor észre fogja venni azt is, hogy az útja mindenkinek – neki is – fölfelé vezet, és ez rögös út.”

 

/Müller Péter: Titkos tanítások/